2015. december 26., szombat

Floyd Rose tremolo bemutatás két Samick gitáron

Előre leszögezném, hogy én zenészként nem szeretem a Floyd Rose rendszert. Sőt, egyáltalán a tremolokat sem. Ennek nagyon egyszerű oka az, hogy nem használom őket. És sajnos attól sem kell tartanom, hogy előbb-utóbb kimerítem az általam gyakorolt technikákat, mert a hangszerész munka mellett paradox módon elég kevés időm marad zenélni, és a hangszerekben is sokszor többet gyönyörködöm, mint amennyit játszani tudok rajtuk. Mindezek ellenére most a Floyd Rose tremolókról fogok írni, mivel egyrészt tisztában vagyok a problémával, amit ez a rendszer leleményesen old meg, másrészt igen sok Floyd Rose-os (és itt most elsősorban a licencelt változatokat értem ez alatt) hangszer megfordult már nálam.

Hangszerész szemmel a Floyd Rose maga a szenvedés, az időlopó beállítások császára. Aki csak a zenész oldalról találkozott az eszközzel, és becsületesen elvitte hangszerészhez a gitárját, ahányszor más vastagságú húrkészletre váltott, mindebből semmit sem tapasztal, mert egy jó Floyd Rose előnye, hogy ha egyszer be lett állítva, onnantól azonos típusú és vastagságú húrhoz tökéletesen beállítva marad. De inkább nézzük meg előbb, hogy jött létre ez az egész.

Kezdjük azzal, hogy a tremolo a zenei szaknyelvben a hangerő ütemes váltakoztatását jelenti, és a vibrato a hangmagasságét. Ez persze senkit nem fog megzavarni gitáros körökben, de nem árt, ha ezzel tisztában vagyunk, ha esetleg valaki okoskodni akarna nekünk. :)

Floyd Rose a nevével fémjelzett hídmegoldás weboldalának tanúsága szerint fiatalkorában igazi tremolo gyilkológép volt. Emellett ékszerészettel is foglalkozott, így otthon volt a fémek világában, úgyhogy nem átallott változtatásokat foganatosítani akkori hangszerein. Hendrix és Blackmore szólóinak hatására ő is szerette volna extrémebb módokon is használni a tremolot, de ezt az akkori modellek, pl. a Fender hat ponton rögzített hídja, vagy a Bigsby, és más görgős megoldások nem nagyon támogatták. Az előbbieket nem lehetett nagyon hátra, tehát húrfeszítő irányban mozdítani, az utóbbiakkal pedig nem lehet igazán extrém nyújtásokat véghezvinni a húrfeszítő henger kis átmérője miatt. Először a Fender típusú hidak lebegősre állításával próbálkozott, de így a tremolok igazi mumusát, az elhangolódási problémát tetézte. Azzal ugyanis, hogy a húrt nyújtjuk, vagy épp lazítjuk, minden alkatrésznél a húrral való érintkezési pontokon elmozdulást tapasztalunk. Vagyis elmozdul a húr a tremolo blokkban, esetenként a híd alaplemezén - ha hozzáért -, a híd babáin, a felsőnyeregnél, a húrleszorítónál, és a kulcsok tengelyein. Ezek mind súrlódó részek, és a súrlódó részek bizony nem viselkednek könnyen leírható szabályok szerint. Az egész dolog pedig ott válik kézzelfoghatóvá (vagyis inkább füllel hallhatóvá), amikor a húr valamilyen tényező miatt nem képes visszatérni a tremolozás előtti állapotba, így pedig a megváltozott húrfeszesség elhangolódást eredményez. Akit a téma komolyabban érdekel, annak melegen tudom ajánlani Iván cikkét az Aktív gitár oldalon. Nálam sokkal szemléletesebben elmagyarázza a problémát, és nyújt megoldási javaslatokat is. Én inkább visszatérek a Floyd Rose-os történethez. Feltalálónk a történet szerint egy véletlen folytán jött rá, hogy a húr elmozdulása okozza a hangolódást, és erre éveken keresztül keresett megoldásokat. Először a satus felsőnyerget hozta létre, majd 1976-ra megszületett a ma is ismert Floyd Rose tremolo, ami a húrok mindkét végpontján satus, így gyakorlatilag nincs olyan elem a hangszeren, ami tremolozás közben súrlódna a húrral. 1979-ben szabadalmaztatta is találmányát, és nemsokára talált is neves érdeklődőket, pl. Eddie Van Halent, aki nagyot tolt a cég szekerén. Együttműködtek a Fernandessel, a Boogie Bodies gitárvállalattal, illetve aztán a Kramerrel, akik előszeretettel használták hangszereiken a megoldást. A névvel aztán szinte egy időben gomba módra szaporodni kezdtek az olcsó klónok, az általuk okozott problémát pedig a vállalat nem perekkel, hanem inkább az al-licenc értékesítésével oldotta meg. Persze nem álltak meg a fejlesztéssel, azóta kitaláltak egy olyan megoldást, ahol a hídnál nem kell imbuszkulccsal rögzíteni a húrvégeket (ez a Speedloader változat - Iván), de egyrészt a használatához speciális húrkészletre van szükség, másrészt itt a húrvég el tud mozdulni hosszirányban.

A leírtak alapján tehát úgy látszik, a Floyd Rose a tökéletes tremolo rendszer azoknak, akik nem akarnak hangolgatni, és időnként szeretnének igazán vad húrtépéseket rendezni a gitárjukon. Két ponton azonban árnyalnunk kell a képet, az egyik pont a rugó, a másik pedig a híd tőcsavarokkal érintkező éle.

A rugók, mint minden más itt a földön, változnak, és egy idő után elfáradnak. Emiatt megbízhatóságuk nem 100%-os, de ez még nem szól a Floyd Rose ellen, hiszen nem nagyon ismerünk olyan tremolot, ami nem rugókkal működik.

A tőcsavaroknak feszülő él viszont igen komoly gondokat tud okozni, és ennek bizony van alternatívája a görgős tremolo megoldások személyében, például a Kahler tremoloknál, amik szintén szuper találmányok. Persze erre mondhatnánk, hogy a csapágyak is súrlódnak, és ez bizony így van, de nem akarok kihozni nyertest a tremolok közül, csak azt mondom, nem teljesen lefutott a meccs egyik induló számára sem. 

A legkomolyabb probléma a Floyd Rose-okkal azonban nem a konstrukcióban keresendő, hanem a jogi megoldásokban. Azzal, hogy Floyd Rose nem perelte be találmánya lekoppintóit (valószínűleg nem is ment volna vele semmire), hanem inkább valamennyi pénzért eladta nekik a "Floyd Rose licensed" nevet, elért egy igen pozitív eredményt, nevezetesen, hogy az ő neve került a Floyd Rose alakú egységekre. Egyúttal hozott egy bődületesen rossz döntést, ugyanis innentől kezdve még a Floyd Rose alakú legutolsó bélsár is az ő neve alatt futhatott potom pénzért, ez pedig komoly imázs veszteség (vagy hogy mondják).

A hétköznapi zenész pályája elején jó eséllyel nem egy eredeti Floyd Rose-zal fog találkozni, hanem valamilyen allicencelt változattal, amiknek a hatalmas problémája, hogy egyszerűen trágya anyagból csinálják őket. Meghúznád a csavart, de elnyalja a menetet, a tőcsavaron felfekvő él kétheti használat után nagyjából a köves terepen meghajtott fűnyírógép pengéjével versenyezhet, a húrt beszorító blokk mellől pedig egész egyszerűen kicsúszik a húr, mert az viszont keményebb ötvözetből van. Van persze egy-két igényesebb gyártó, a Schaller (az eredeti Floyd Rose-okat is ők csinálják, illetve a Floyd Rose Special Koreában készül, ott a blokk és a babák spiáterből vannak, de az igénybevételnek kitett alkatrészek acélból - Iván), az Ibanez (bár náluk már találkoztam rossz minőségűvel), de a többség csapnivaló. A Floyd Rose-nak lényegi tulajdonsága, hogy állati kemény acélból gyártják minden elemét épp azért, mert máshogyan nem működik rendesen.

Szóval ha találkozol egy hulladék Floyd Rose-zal felszerelt hangszerrel, elsősorban ne a névadót hibáztasd.

Na de a kisebb regény után most már térjünk a dologra, mégpedig két Samick hangszer javítására. Az elsőnél rendbetettem a teljes hangszert, és így a tremolot is, a másodiknál cseréltem is a tremolot egy jó minőségű Schaller Floyd Rose-ra. A felépítését mégis az olcsóbb darabon fogom megmutatni, mivel azt szedtem szét darabjaira. Az al-licenc azt jelenti, hogy alapvető felépítésében megegyezik az eredetivel, tehát az olcsóbb darabon is megmutathatóak a főbb elemek.

elég leharcolt állapotban került hozzám ez a Samick
egy nagytakarítás már nagyon ráfért

2015. december 20., vasárnap

Jolana Alfa

Többször emlegettem már, hogy a Jolanak készítői milyen sok forrásból merítettek ihletet saját (többé-kevésbé kópia) hangszereikhez. A most bemutatott Krnovban készült Alfa esetében sincs ez másként, az eredményt tekintve leginkább a Burns gitárok, azon belül is talán a Marvin modell hatása tükröződik. Mivel még nem volt szerencsém kezemben igazi Burnst fogni, ez az első találkozásom ezzel a forma-megoldás világgal, és meg kell mondanom, elnyerte a tetszésem. Persze nem lenne Jolana a hangszer, ha nem lennének benne olyan alkatrészek, amiket legnagyobb valószínűség szerint nem hangszerhez találtak ki. Mint a Marináknál az írógép billentyűk, itt valamilyen - talán eredetileg lámpához készült - kapcsolók lettek felhasználva a hangszerhez, és említést érdemelnek a potmétersapkák is. Az Alfa három egytekercses hangszedőt kapott, amiket kedvünkre lehet tetszőleges kombinációban kapcsolni, ezen kívül egy magas áteresztő és egy magas vágó hangszín kapcsoló is van benne a hangerő és tónus potmétereken kívül. Emiatt meglehetősen sokszínű a kihozható hangzások skálája, de ezt már mondhatni megszoktam a Jolanaktól. A tremolo a korábban már Graziosokon is látható megoldás, később ilyen került a közismertebb Irisre is.

Így jött hozzám az Alfa. Különleges látvány
és itt látható a legfőbb ok, ami miatt hozzám került

2015. december 10., csütörtök

Harley Benton öthúros basszusgitár Kent Armstrong elektronika beszerelés

A zenekarunk basszusgitárosának egy öthúros Harley Benton a hangszere, ami egy egész jól megépített jószág. A nyak öt rétegű, átmenő, erős darab, a test anyaga leginkább a bubingára hasonlít, illetve a top és a hát is valamilyen dekoratívabb gyökér, de nem furnér, hanem rendes, kb 5-6 mm vastag faanyag. A kidolgozásra nem lehet panasz, de meg lehet azért találni a kompromisszumokat. Az egyik ilyen az összeszerelés, és a beállítás, ami csapnivaló volt, a másik az elektronika, ami nagyjából a legolcsóbb rendszer lehet, amit aktív basszusgitárokhoz összedobtak. Volt gond a próbákon is a emiatt, úgyhogy végül a hangszer gazdája úgy döntött, cseréljük benne a komplett elektronikát hangszedőstül. Az európai Kent Armstrongtól, vagyis Juraj Turzától rendeltünk pickupokat és egy három sávos aktív hangszínszabályzó elektronikát, ezt szereltem be a hangszerbe.

Több mindent is át kellett alakítani a cél eléréséhez. Először is az új hangszedők hosszabbak voltak, így meg kellett hosszabbítani a nekik mart gödröket. A testben eredetileg egy két sávos eq volt, ez master hangerővel és a két pickup arányát szabályzó panoráma potméterrel együtt összesen négy poti. A három sávosra bővült szabályzó miatt át kellett alakítani az elektronika gödröt is, hogy elférjen az ötödik kezelőszerv. Emellett volt gond a hangszer hídjával is, de erre még lentebb visszatérek.

a hangszedő gödrök kibővítéséhez előkészülve
kellett jó néhány mm plusz
helyén az új hangszedő.

2015. december 2., szerda

Dowina koptató készítés

A koptató feladata a hangszereken, hogy megvédje a rezonánst / hangszertestet a sérülésektől, amiket a pengetés, vagy a kéz izzadsága okozhatna. Tömör testű hangszerek esetében sokszor már inkább csak kinézeti értéke van, de komolyabb akusztikus hangszereknél nélkülözhetetlen, hacsak nem akarjuk, hogy olyan gitárunk legyen, mint Willie Nelsonnak. Csakhogy a gyárilag felragasztott koptatók - hogy tisztasági betétes reklámszöveggel éljek -  nem mindig ott nyújtanak védelmet, ahol kéne. Ha rossz helyen van a koptató, pengetésünkkel mellette még vígan pusztíthatjuk a tetőt.  Ezt megakadályozandó, a most bemutatott Dowina akusztikus gitárra készítettem egy egyedi koptatót. A gazdája szerencsére odafigyelt a hangszerre, és észrevette, hogy a tető megsérül a koptató mellett is. Közösen kitaláltunk egy formát, ami eltakarja a kitett részeket, és még tetszetős is. Többféle formát készítettem mutatóba, és ő kiválasztotta a neki legjobban tetszőt. Vékony fekete, öntapadós akusztikusra való koptatóanyagból dolgoztam. Jöjjenek a képek a munka lépéseiről.

az előző koptató ragasztómaradékai
ugyanez egy pontra összegyűjtve, de szerencsére szépen lejött a lakk megsértése nélkül
Itt pedig jól látszanak a kopások a volt koptató mellett. Ezeket a felületeket kellett megvédeni a további rongálódástól

2015. november 26., csütörtök

Stratocaster kópia legó

Drága, új hangszerek vásárlása helyett sokan választják valamilyen olcsóbb modell átalakítását saját szájízük szerint. Ha jók az alapanyagok, akkor ez egy jó út lehet arra, hogy egy egyedi készítésű mesterhangszer árának töredékéért személyre szabott gitárt kapjunk. A különbség természetesen a kiindulási anyagban van, ami a szűk keresztmetszet egy-egy ilyen átalakításnál. A ma bemutatott Stratocaster átalakításban például a rétegelt korina test nyilvánvalóan alacsonyabb minőségi kategóriát képvisel, mint egy tömörfa. Ez persze nem jelenti azt, hogy rossz lesz a végeredmény, csak érdemes átgondolni, mire számíthat az ember. Ha már kiindulási állapotban problémák voltak a hangszerrel, kényelmetlen volt, nem kívánatos zörgéseket produkált, nem tetszett a hangkaraktere, legelőször is ezekre a gondokra kell gyógymódot találni. Csak ha sikerül ezeket elhárítani, érdemes egyáltalán a személyre szabáson gondolkodni.

A most bemutatott hangszernél az alapanyag egy Big sound márkájú, számomra teljesen ismeretlen strato kópia volt, aminek a testét a gazdája fehérre festtette. Mint már említettem, a test rétegelt lemezből van, de mivel ez eddig sem zavarta a tulajdonost, ebből nem csináltunk ügyet. Nagyon szép lett a felületkezelés, ezt majd láthatjátok is a végén. A legfőbb indok az átalakításra a silány hardver volt, amit lecseréltem. A cím pedig azért legó, mert a szétszedést nem én csináltam, megkaptam és beszereztem külön-külön az alkatrészeket, majd összeraktam egy hangszerré, mint kiskoromban a technic helikoptert, annyi különbséggel, hogy itt nem minden akart olyan jól illeszkedni egymáshoz.

A nyakrögzítő furatok újrafúrása. Igazából nem tudom, hogy eredetileg ez a nyak ehhez a testhez tartozott-e, de szerencsére a nyakpersely pontosan illeszkedett.

2015. november 16., hétfő

Harley Benton akusztikus basszusgitár átalakítás

Az olcsó-közép kategóriás márkák közül a Harley Bentonnal, a Corttal, a Samickkel és még egy-két márkával nagyjából ki vagyok békülve, bár mindhárom cégtől láttam már botrányosan rossz hangszert. Viszont gyakrabban teljesen használhatóak, sőt egyes esetekben kifejezetten jó anyagokból összerakott, szépen elkészített hangszerek tudnak lenni. A baj csak az, hogy ezt sajnos nem mindenki tudja eldönteni a vásárláskor még boltban sem, pláne ha esetleg interneten keresztül rendeli.

Szerencsére mai főszereplőm a jó hangszerek közé tartozik, egy szépen elkészített Harley Benton bundnélküli akusztikus basszusgitárról van szó. A test rétegelt lemezből van, de tisztességesen meg van csinálva, és elég nagy és mély testet csináltak ahhoz, hogy legyen már valamicske basszus karaktere is. Persze bőgőkhöz nem hasonlítható, de kiszúrás is lenne ezzel a hangszertípussal, ha ilyen versenytársat állítanánk mellé. Illetve akkor nem, ha utána a hordozhatóság tekintetében is levizsgáztatjuk őket. Van benne természetesen elektronika is, így akár másokkal együtt is használható.

így néz ki gyárilag
szegélyezett fogólap (megvan az oka, hogy ezt itt megemlítem)
volt némi kopás a fogólapon, de nem vészes

2015. november 8., vasárnap

Ukulele javítás

A Maxtone, mint hangszermárkanév gondolom nem csak nálam nem indít be pozitív irányú asszociációkat. Mintha Keytone-ról már hallottam volna, de az is, ha jól emlékszem valahol a paletta legalján foglalt helyet, és itt is erről van szó. Tipikusan a hangszernek látszó tárgy kategória, aminek a megépítéséhez, megtervezéséhez csak a lehető legminimálisabban vették a fáradságot az arra hivatottak.

Az elsődleges tünet a híd leszakadása, ami nem volt túlságosan meglepő. Az eleve műanyagból készült alkatrészt a lakkra ragasztották, ami eleve nem biztosítja a legerősebb kötést, de a sérülésben valószínűleg szerepet játszhatott a tetőt alkotó rétegelt lemez is. A külső mahagóni furnér nem volt jól hozzáragasztva az alatta lévő rétegekhez, így a híddal együtt szilánkosan felszakadt. A bajt tovább tetézte, hogy valamilyen általam ismeretlen ragasztóval megpróbálták visszaragasztani a hidat, ám az új anyag egyáltalán nem tartott.

Így került hozzám:

Olcsó hangszerhez olcsó megoldás dukál, íme a műanyagból készült híd...
ami felszakadt, és megpróbálták visszaragasztani, de nem jártak sikerrel
Fogalmam sincs, mi lehet ez a fehér anyag, itt már némileg megkapirgálva

2015. október 29., csütörtök

Jolana Alexandra II és Super III javítások, illetve óvatos összehasonlítás

Bár soha nem voltam tulajdonosa egy Jolana Alexandrának sem, mégis úgy alakult, hogy járt nálam a 2-es és a 3-as változat is, így mindkettőt be tudom most mutatni. Az összehasonlítás ennek ellenére nem lesz túl mélyre menő, mivel nem egyszerre volt nálam a két hangszer, több mint egy év telt el a két javítás között.

Az Alexandra II-kből (illetve akkor még csak simán a név, hiszen nem kellett megkülönböztetni a későbbi verziótól) 1964-ben (más források szerint '67-ben) készültek az első darabok, de a modell nem volt túl hosszú életű. A gitár mintája a Gibson ES 335 volt, amit olyan mesterien sikerült lemásolniuk (már ami a formát illeti), hogy a nagy testvér is hamarosan felfigyelt rájuk, és kötelezték őket, hogy változtassanak a körvonalon. A hangszer egyébként az ES-hez hasonlóan két hangszedővel dolgozik, de humbucker helyett egytekercsesekkel, és két négyállású kapcsoló segítségével sokféle hangzásra képes (pontosan nem emlékszem már, mik voltak a technikai megoldások, ha legközelebb jön Alexandra, rajzolok egy kapcsolási sémát, mert sehol a neten nem találok hozzá anyagot). A hozzám került darabon az alsó szarvon lévő kapcsot már egy Les Paul típusú három állásúra cseréltékocs gyárilag 3-állású (köszi a javítást!), ő felelt a pickupok váltásáért. Cserélt a híd is, ami, mint látni fogjátok rózsafa talpon nyugvó görgős tune-o-matic lett a korábbi Jolana híd helyett, ami a tremolo által keltett húrmozgást 'dülöngélő képességével' kompenzálta (erre még később visszatérek). A festés egy szép sunburst, a nálam járt darabon már némileg megviselt állapotban, de az a véleményem, hogy ez a fajta sérülés csak szebbé teszi a hangszert. A test rétegelt lemez, a fogólap ébenfa (ennek a későbbi szériával összehasonlításban van jelentősége), a hangszedők pedig kívülről a Tornadokon lévőkre hasonlítanak.

Az első Alexandrák után jöttek az Alexis elnevezésű basszusgitárok, aminek I-es verziójáról már itt a blogon is láthattatok bejegyzést. Az eredeti Alexandra mellett kihoztak XII néven egy tizenkét húros verziót is, amihez sajnos még nem volt szerencsém, de nagyon kíváncsi lennék rá.

A gibsonos incidens után az újabb Alexandrák (Super III) már nem csak más körvonallal, de más hangszedőkkel és anyagokkal is készültek. A pickupok a Rubinokon is látható típusúak lettek, és kettő helyett hármat szereltek a hangszerbe. Eggyel több lett a potméterek száma is, bár a két szarvon lévő forgókapcsolók megmaradtak. Megváltozott a koptató alakja is, valamint a fogólap anyaga, ami innentől a más későbbi Jolanakon is gyakran megfigyelhető gőzölt bükk. A sunburst színe is kicsit más lett, és természetesen a legfeltűnőbb változtatás az alaké, a két felső szarv már nem olyan ölelő forma, mint korábban. Ezen a hangszeren megmaradt az eredeti híd, amilyet már itt is láthattatok korábbi bejegyzésekben. Az oktávtisztaságot egy - a húrokkal párhuzamosan futó - csavarral lehet beállítani, ami egyben a húr felfekvési pontját is szolgáltatja, illetve az alkatrésznek még annyi a különlegessége, hogy, mint már fentebb említettem, nem teljesen mereven csatlakozik a hídtalphoz, hanem képes egy kis előre-hátra dőlésre, amivel csökkenti a tremolo által okozott elhangolódást.

Mindkét hangszeren kisebb javításokat végeztem, lakk és szegélyfixálást, kisebb repedéseket javítottam, az elektronikát néztem át, és persze beállítottam a hangszert. A régebbi modellen a fémalkatrészeket is kifényesítettem.

Jolana Alexandra II szétszedődve
A nyak. Az Alexises bejegyzésből ismerős lehet, de itt sokkal szebben megmaradt a fejmatrica

2015. szeptember 13., vasárnap

Japán 70-es évek beli elektromos gitár beletört nyakrögzítő csavar

Az itt tárgyalt problémával szerencsére eddig nem nagyon találkoztam (ez volt az eddigi egyetlen alkalom - le is kopogom), ettől még bárkivel megtörténhet, és felettébb kellemetlen következményeket von maga után. Arról van szó, hogy egy hozzám került régi japán elektromos gitárnál a nyak eltávolításakor két rögzítő csavar egyszerűen az első mozdulatra elvált a menetes résztől. A másik kettő rendben kijött, dehát ez elég sovány vigasz. Az ilyen beletört csavarok eltávolítására több módszer is van, ezek közül a környezet hevítése érthető módon nem jött szóba (fa...), ahogy a csavarmentő készlet sem, mert a nyakrögzítők magjának átmérője kb 3 mm körüli, ebbe pedig egyrészt nehéz belefúrni (nem lehetetlen), de utána jó eséllyel a furat vékony falvastagsága miatt a csavarkihajtó csak szét fogja repeszteni a csavart. Előny viszont, hogy a környezet fa, tehát abba könnyebb fúrni, illetve később javítani.

szívet melengető látvány

2015. szeptember 6., vasárnap

Migma elektromos gitár koptató készítés

Azt hiszem Migmával még nem találkozhatott senki ezen a blogon, de ezt a hiányosságot most pótlom. A markneukircheni hangszermúzeum tanúsága szerint Migma névvel 1943-ban alapítottak céget, mely gyakorlatilag számos helybeli mester munkáit hozta forgalomba a márka alatt. A jól hangzó szó egyébként rövidítés, kibontva: MusikInstrumente Genossenschaft Markneukirchen - szabadon fordítva Markneukircheni Hangszer Szövetség. De volt érzékük, mert a Migma szó állati jól hangzik, le is írom még egyszer: Migma. Összességében tehát nem egy centralizált gyár termékeiről van szó, sokkal inkább önálló mesterek munkáiról, ez is nehezíti sok esetben az adott hangszer beazonosítását. Az általam bemutatott hangszer, ha értesüléseim nem csalnak, a Rockmúzeumban látható. Pontos típust nem tudok mondani, mind a Deluxe, Elektra, mind a 2000 néven futott Migmák mutatnak vele hasonlatosságot. Legnagyobb bánatom vele kapcsolatban, hogy csak szépészeti beavatkozást végeztem rajta, koptatót készítettem rá, az elektronikát csak beleszereltem, nem kötöttem be, és normális játszhatóvá tételéhez is jóval több munka kellett volna, amire nem volt igény. Így sajnos használati értékéről nem tudok regélni, bármennyire is szeretnék. Cserébe pár képen keresztül megmutatom ezt a nagyon furcsa hangszert, ami első pillantásra valahogy nagyon nincs rendben, de minél többet nézem, annál jobban tetszik, és a végén már nem tudom levenni róla a szemem... Mutatom, miről beszélek:

Az egyetlen statikai javítást a top-test elválásnál végeztem, visszaragasztottam a helyére, hogy ne legyen belőle szép lassan nagyobb probléma. A test egyébként szerény véleményem szerint bükk, a top meg háromrétegű lemez, ami így önmagában nem nagyon bíztat rá, hogy a hangjáról álmodozzak



2015. augusztus 20., csütörtök

Epiphone akusztikus gitár nyaktörés javítás toldással

Van az a fajta sérülés, az egyik lehető legszerencsétlenebb, amikor a törési felület nagyon kicsi, így közvetlen ragasztásra nincs remény. Az itt bemutatott Epiphone akusztikus gitár pontosan ilyen balesetben vesztette el a fejét. Mint minden más sérülésnek, ennek is létezik gyógymódja, csak épp sokkal több munkával jár, mint a sima ragasztás. Úgy kell átalakítani a törési felületet, hogy illeszthető síkokat adjon ki, amikhez egy külső fadarab toldásával hozzá lehet ragasztani a széttört részeket. A technika nem bonyolult, inkább idő és türelemigényes, hogy addig dolgozzon rajta az ember, amíg tökéletes nem lesz. Ha valahol hézag marad, a ragasztó nem lesz képes egyben tartani a darabokat, és újból szétválnak a részek. De inkább mutatom képeken, hogy mi történt.

Így érkezett a gitár. Korábban már volt sok olyan törés, ahol ferdén, akár a nyak fej illesztésnél tört a fa, ott elég volt ragasztani, de ezeket a szabálytalan törésű részeket még összerakni sem lehetne újra.

nehezítő tényező a pálca, ami a nyakat merevíti, ugyanakkor a faanyagot az árok miatt gyengíti, azért is épp itt tört el.

2015. augusztus 12., szerda

Orfeus Hebros basszus- és szólógitár felújítás

Egy pár Orfeus hangszer járt már nálam, és be is mutattam őket. A mostani bejegyzés különlegessége, hogy rövid időn belül két különböző személytől került hozzám egy Orfeus Hebros basszus- és egy szólógitár is, nagyon hasonló problémákkal. Gyakorlatilag a testforma, és a megoldások többsége ugyanaz, a fő különbség józan egyszerűséggel a húrok számában van. Most egy kicsit jobban belemerülünk ennek a típusnak a tulajdonságaiba. A Hebros elnevezéssel kapcsolatban egyébként nem vagyok teljesen biztos, mert több helyen azt írják, az ezzel a névvel illetett modellek plasztikás tetővel készültek, míg a nálam járt hangszerek teljesen sík fedlaposak voltak (mindkettő részlegesen üreges). Ezért elképzelhető, hogy nem Hebros a típusuk, de más névről nem tudok, így forma alapján maradok ennél.

A javítások egyébként nagyjából rutinmunkák voltak, a bundozás és az elektronika rendbetétele, valamint a híd javítása, ami mindkét hangszernél hiányos volt.

A basszusról és a gitárról is elmondható, hogy a test üreges, egy tömör fenyő végigmenő tőkével, rétegelt tetővel és háttal, valamint kávával. A tetőn két f-nyílás látható, a felületkezelés anyagát nem tudom megállapítani, de könnyen beazonosítható a harsány sunburst fényezés. Érdekes, hogy az Orfeus plasztikás hangszereinél a tető és a hát is sok esetben tömör fenyőből lett kifaragva, ami sokat dob az értékén/hangján. Kifejezetten jellemző a fogólap rádiusza, ami szűkebb, mint bármelyik nyugati hangszeré, ez pedig nagyban befolyásolja a kényelmet, egyeseknek bejön, hogy jól rá lehet markolni, másoknak, akik sok hangot nyújtanak, ezen hangok gyakori gyors elhalása miatt kínszenvedés lehet. A fogólap feketére festett, a nyak rögzítését négy darab csavarral oldották meg. Mindkét hangszernél nulladik bund van a ma szokványos felsőnyereg helyett. A nyakmerevítő pálca működik, szimpla egyirányú megoldás, de nagyjából teszi a dolgát, csodákat nem várhatunk tőle. A fej felől állítható pipakulccsal, de nem hagytak túl sok helyet, így nagyobb szerszám esetében nehezen lehet hozzáférni. A hangszer leggyengébb megoldásai közé a fej és a hangszedők rögzítése tartozik. A fej a gitár és basszusgitár esetében is túl vékony. Nem döntött, tehát a fej alapsíkja nem zár be szöget a nyakkal (ez egyébként teljesen megszokott a fender típusú hangszereknél). A vékony fej a húrok húzásának hatására felfelé hajlik, ami miatt a felsőnyergen csökken a húrnyomás, esetenként akár zörgést is okozva. Ezt orvoslandó szereltek még egy húrleszorítót is a fejre, ami ugyan az előbb említett problémát többé-kevésbé megoldja, de egyrészt a csavaros rögzítése tovább gyengíti a fejet, másrészt a húrok minden hangolásnál súrlódnak ezen a fém alkatrészen, aminek eredménye a gyorsabb elhasználódás. A hangszedők egy tekercsesek, különleges kialakítással, gugliban bárki megnézheti hogy fest egy ilyen Orfeus pickup belülről. A hangjuk koruk ellenére szuper, a legfőbb probléma az, hogy a ház magassága nem állítható, így csak bizonyos beállításokban egyforma a nyaki és hídi hangszedő hangereje. Az elektronika nagyon egyszerű, mindkét hangszedőhöz tartozik egy hangerő potméter, ezen kívül pedig egy master tónus poti tágítja a hangzásbeli lehetőségeket. A kimeneti aljzat gyárilag ötpólusú DIN, amiből nyilván csak két lábat használtak, ezt az egyik hangszeren én cseréltem jack-re, a másikon már korábban megtették. A szólógitáron még található egy elég felejthető minőségű tremolorendszer, ami távolról a Fender Jaguarokban használt megoldásokra emlékeztet, de elég silány módon lettek lemezből kihajtogatva. Ennyit tudok elmondani róluk bemutatásképp, most jöjjenek a képek.

Előtérben az Orfeus basszusgitár bundjait teszem rendbe. A maszkolásra a festett fogólap miatt van szükség.

A basszusgitárnál a nulladik bundot cserélnem kellett.
jól látszik az összetéveszthetetlenül szűk fogólap rádiusz

2015. július 18., szombat

Juraj Turza Strato összeépítés

Nem tudom kinek cseng ismerősen a Kent Armstrong név, és ezek közül is ki ismeri nem az amerikai, hanem a Szlovákiában működő Kent Armstrongot, amit valójában Juraj Turza testesít meg, a cégnév pedig a jó barátságuk folyománya. Aki tudja, miről beszélek, azoknak nem kell bemutatnom a hangszedőkészítés guruját, aki pedig még nem találkozott volna vele, annak csak ajánlani tudom a megismerkedést, mivel hihetetlen tudású emberről van szó, az általa készített pickupok és elektronikák pedig magukért beszélnek. Az általam ismert készítők közül a Boerjes, a GV guitars, és Váradi Péter is használja ezeket a hangszedőket, nekem is lesz készülő hangszeremben ilyen. Aki többet szeretne megtudni a szlovákiai Kent Armstrongról, az kattintson ide

Ott kezdődik ennek a bejegyzésnek a története, hogy Juraj kb. 40 évvel ezelőtt készített egy stratocaster testet kőrisfából, még felületkezelést is kapott, majd pihent. Egészen tavalyig, amikor engem kért meg rá, hogy különböző alkatrészekből rakjam össze. Mivel nem pontosan egymáshoz tartozó dolgokról van szó, meglehetősen sok munka volt a hangszerrel. Át kellett alakítani a nyakzsebet, a tremolo gödrét, illetve a pickupok gödreinél is volt sok munka, ennek okát később megmutatom. A hangszerhez szánt 'made in USA' nyak tökéletes darab lett volna, de a bundok végei annyira le voltak csapva, hogy újra kellett bundozni, hogy a vékony e-húr ne ugorjon le a bundról. A gitár természetesen Kent Armstrong hangszedőket kapott.

Először a nyak-test találkozással foglalkoztam. Mivel a nyak nem ehhez a hangszerhez készült, némileg alakítani kellett a perselyen, ezt egy - a nyak végének alakjához méretezett - sablonnal és marógéppel tettem meg. Közben nem árt figyelni arra, hogy a nyakpersely átalakítása befolyásolja a nyakszöget, illetve a menzúrahosszt is, így ajánlatos mindent szépen megtervezni előre.

A sablon kinagyolása "hengercsiszolóval", háttérben bal felül a test
maszkolás, hogy a felpolírozott lakk ne sérüljön meg a marás közben
kétoldalú ragasztóval rögzítettem a sablont. Látható, hogy nincsenek hatalmas eltérések, de a pontos illeszkedéshez muszáj lemarni a felesleges részeket. A nyak belógása nem változott, így a menzúra sem.
marás előtt

2015. július 1., szerda

Szerszám XV. - Szalagfűrész beállítás

Ha valaki fával dolgozik, nem árt, ha előbb-utóbb szert tesz egy szalagfűrészre. Kézzel is sokmindent el lehet vágni, de vannak olyan nagyságrendek, ahol már időben is túl sokáig tartana valamit kézzel elvágni, nem beszélve a szükséges erőről, és ügyességről. Ebben segít nekünk a gép. Pár éve sikerült szereznem használtan egy Ferm márkájú szalagfűrészt. Ez a márka ma nagyjából az Einhell színvonalán gyártja a dolgait, tehát mondjuk a hobbikategória felsőközép szintjén. Szépen fejeztem ki magam. Ettől függetlenül a régi gépeik között nagyon jókat találtam, és nagy kedvencem a márka. Könnyű is megkülönböztetni őket a mostaniaktól, mert az újak általában kékek, míg a régieken vastag zöld festékréteg található. Amit még külön szeretek bennük, hogy nem lemezből készültek, hanem a fontosabb alkatrészek szép vaskos öntvényből vannak, így például a vezetőtálca nem hajlik össze-vissza. Van egyébként lombfűrészgépem is köszörűm is a régi Fermtől, azokkal is elégedett vagyok. Jó szokásomhoz híven a szalagfűrészemet is elneveztem, ő Alfréd.

Mik azok a fontos tulajdonságok, amikkel egy szalagfűrésznek rendelkeznie kell, hogy használható legyen?
  • Megfelelő teljesítményű motor. Gyárilag a Fermnél nem vitték túlzásba, 350 W teljesítményre képes alapból. Ebből a szempontból szerencsés, hogy valaki korábban az én gépemben kicserélte a meghajtást egy szovjet-orosz 0,75 kW-os motorra, ezt még nem sikerült leállítanom mozgás közben.
  • Ütés nélküli tengely és kerekek. Mondtam már, hogy kicserélték a motort a szalagfűrészemben? Nos az erő szempontjából ez jó, viszont a sufni megoldás miatt nem lett gyári pontos a meghajtó tengely, és bizony üt pár század millimétert. Ez pedig kihat a teljes szerkezetre, vágáspontosságra. A történethez hozzátartozik, hogy el is vittem szervízbe, ahol a szakemberek elmondása szerint esztergában egyengették a motortengelyt, sajnos azonban a valóság az volt, hogy szét sem szedték a motort. Nem akarok nevesíteni, mert senkinek nem lenne ettől jobb, de ennek tudatában senkinek nem javaslom a házilag cserélt motoros gépeket, ha csak nem ért hozzá igazán az illető. Öröm az ürömben, hogy mivel elég kicsi ütésről van szó, egy-két papírfecnivel sikerült nagyjából kompenzálnom, így már nem okoz észrevehető problémát. A kerekeket is centíroztatnom kellett, ebben egy jóbarátom segített fémesztergájával. Ha a fentiek közül valamelyik probléma fennáll, azt úgy vehetjük legkönnyebben észre, ha bekapcsoljuk a gépet, és futás közben figyeljük meg a szalagot. Ha oldalirányban, vagy előre-hátra ugrál, akkor valamelyik alkatrész nem jó, ideje centírozni.
  • Pontosan beállított szalag és feszesség. Ezek beállítására vannak a kis vezetőkerekek, a szalagot két oldalról közrefogó pofák, és azok az állítócsavarok, amelyek általában a felső kerék magasságát, illetve dőlésszögét állítják. A feszesség szalagtól függően változhat, én úgy szoktam beállítani, hogy amikor már egy magasabb, csengő hangot ad megpengetve a szalag, akkor jó. Vastagabb szalagnál persze ez változhat, de az enyém kicsi gép, és a lap is kb 8 mm széles. A dőlésszöget úgy érdemes beállítani, hogy a fogak pont lelógjanak a vezetőkerékről, ha ugyanis teljesen felfekszenek, akkor könnyen elhajlítódhatnak a fogak, amitől a szalag oldalra fog hordani, ennél pedig kevés bosszantóbb dolog akad. A kerekek megfelelő gumírozása vagy parafázása is fontos, ez is segíthet az egyenletesebb futásban és a szalag hosszabb élettartamában. A szalagot két oldalról közrefogó pofák beállítására egy jó trükköt olvastam valahol, miszerint ezeket úgy lehet jól beállítani, ha a szalagra ráfogunk egy darab papírt (mindkét oldalán), majd ehhez állítjuk szorosra a pofákat. Így nem fogja szorítani a szalagot a vezető, mégsem fogja engedni, hogy oldalirányban ugráljon. A felső kerék beállítása után a kis vezető görgők segítenek abban, hogy az alsó keréken is megfelelő helyen fusson a fűrészlap.
  • A kisebb méretű munkadarabok akadály nélküli megvezetéséhez jó, ha az asztal közepén található lyukban lévő műanyag- vagy fablokk pontosan illeszkedik a helyére, és nem túl nagy a benne lévő bevágás, vagyis a szalag szabadon tud mozogni, de nem lötyög. Az én gépemben ez az alkatrész meglehetősen öreg volt már, ezért csináltam hozzá újat, ezt mutatom most meg képeken.
jobbra a régi blokk, balra az új alapanyagai. Kemény bubinga és jávor
és a helye

2015. június 20., szombat

Egmond üreges testű gitár felújítás

A hollandiai eredetű Egmond márkanév valószínűleg nem cseng sokak számára ismerősen, pedig egy időben az ő gyáruk volt a legnagyobb európai gitár-gyár. Uilke Egmond hangszerüzletében még kelet-európai hangszereket árult, fiai viszont az Egmond nevet már saját tervezésű hangszereik fémjelzésére használták. Apjuk 1932-ben indította vállalkozását. Általánosságban elmondható, hogy a gyár, ami végül Bestben épült meg, inkább az alsó-közép kategóriát célozta meg, így a minőség helyett inkább a nagy gyártási volumen volt a cél, mint pl. a Harmony Egyesült Államokbeli hangszergyártónál. Ennek ellenére azért voltak magas szintű hangszereik is, természetesen kisebb példányszámban. A márka történetéről itt olvashattok bővebben, van egy érdekes gyártósori videó is a 60-as évekből, tanulságos. Itthon nem nagyon találkozunk a márka képviselőivel, aminek a fő oka, hogy Kelet-Európát már ekkoriban is a jó kis csehszlovák és NDK-s hangszerek uralták. Az Egmond piaca elsősorban Nyugat-Európa és az Egyesült Államok volt, egészen addig, amíg meg nem jelentek az olcsó kelet-ázsiai, elsősorban koreai gyárak, ami aztán végül a cég csődjét is eredményezte.

A ma bemutatott hangszer önmagában valószínűleg a cég közép-kategóriás gitárjai közé tartozott. Gyakorlatilag egy akusztikus építésű Les Paul kópia. Üreges szerkezete ellenére alapvetően elektromos használatra van kitalálva, a lemezek rétegeltek, és nem gondolták túl a terveket. Két humbucker hangszedő kapott helyet rajta, így hangkarakterében is valószínűleg valahol a Les Paul és az átmenő tőkés ES széria volt a cél. A hangszer egyébként tisztességesen meg van csinálva, látszik, hogy volt már elegendő tapasztalatuk a gyártásban, amikor ez a hangszer kijött. Inkább a megoldások hagynak még némi kívánnivalót maguk után, nem a megvalósítás. 

A hangszer gazdája arra kért meg, hogy hozzuk ki a lehető legtöbbet a hangszerből, hogy egy jól használható profi gitár legyen belőle. Ehhez először is rendbe kellett hoznom a hangszer belsejében a bordafelválásokat, átalakítanom a gagyi nyakfelfüggesztést és újragondolni a híd-húrtartó megoldást. Ezen kívül persze sokminden más is megváltozott a hangszeren, de erről a képeket követve írok.

ezt rejtette a fogólap egyik berakása
Ez a nyakrögzítési megoldás pedig már ismerős lehet a hagyományos orosz gitárokról. Annyi a különbség, hogy itt a fogólap felől is megcsavarozták a nyakat, gondolom nagyobb stabilitás elérése érdekében. Ettől persze még ezzel a módszerrel is össze-vissza mozog a nyak.
Ahogy különszedtem a nyakat és a testet, párhuzamosan kezdtem el dolgozni a kettőn. A testen először a bordázatot ragasztottam meg, mert sok helyen felvált. A tetőn szimpla X-bordázat volt, míg a háton semmi, a kettő között pedig egy - a cimbalom lélekhez hasonlatos - összekötő faelem volt beragasztva. Ez elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a gitár eredeti tremolos hídmegoldásának a megfelelő stabilitást biztosítsa, több-kevesebb sikerrel, ugyanis a testben az összes tetőre ragasztott elem felvált. A tremolohoz a hangszer gazdája nem ragaszkodott, így azt eltávolítottam a gitárról (egyébként nem kár érte, mert nagyon kezdetleges konstrukció volt). Ehelyett egy, a jazzgitárokon bevált húrtartó, és hídmegoldás lett a nyerő, ezt majd látjátok. A nyakon mindeközben ráncbaszedtem a bundokat, megsíkoltam, profiloztam őket, majd a nyaktövet vettem kezelésbe, és ráragasztott fadarabokkal olyanná alakítottam, hogy hagyományosan be lehessen ragasztani a nyakfészekbe, így egy valóban stabil nyakat teremtve.

2015. június 9., kedd

Javított hangszerek IV

Újból eljött az idő, hogy összerakjak egy ilyen salátabejegyzést azokról a munkákról, amik a korábban leírtak fényében már nem újdonságok, de önmagukban azért említést érdemelnek. Elég vegyes lesz a felhozatal, és az egyszerűség kedvéért szimplán abc sorrendben rakom be a képeket, úgyhogy lesz, ami még a körtéren készült, és lesz, ami már Budaörsön. Fogadjátok szeretettel

Boerjes jazzbass
Ezen a Boerjes jazz bass alakú hangszeren egy újrabundozás volt a menü, és ha jól emlékszem, talán egy új felsőnyereg is készült, de ebben nem vagyok biztos. Az egyedileg gyártott basszusnak egyébként nagyon kényelmes nyaka és jó hangja volt a Kent Armstrong pickupok közreműködésével.

Dean flying V


Ezen az egyedileg kifestett Dean flying V gitáron hidat cseréltem, valamint kulcsokat, és kicsit gatyábaráztam az elektronikát. Nem mindennapi dekor...

Dowina akusztikus
A nem túl öreg szlovák gyártó hangszerei egyre népszerűbbek az utóbbi időben, a csehek Furch-jai mellé kínálnak egy olcsóbb, de hasonlóan minőségi anyagokból kissé kevésbé igényesen összerakott hangszereket. (persze a drága/extra kategória és létezik náluk, tehát nem Fender-Squier a párhuzam)
Náluk is vannak azért különböző kategóriák, nálam is megfordult egy pár. Itt éppen csak egy sima beállítás történt.

2015. június 2., kedd

Hangszedő, koptató és nyakcsere, meg ami vele jár. Olcsó gitárból normálisat.

Ebben a bejegyzésben két hangszert fogok bemutatni, amiket kisebb-nagyobb mértékben átalakítottam gazdájuk igénye szerint. Szó lesz hangszedőcseréről, koptatókészítésről, nyakcseréről, szóval elég eklektikus lesz a leírás. Az egyik hangszer egy ismeretlen eredetű Stratocaster kópia, a másik pedig egy Invasion márkájú Telecaster. Az előbbinél már korábban a nyaki hangszedőt egy Lollar pickupra cserélték, ezt  hangszedőt szerette volna a megrendelő a Telecasterbe átszereltetni. Végeredményben tehát az volt a feladat, hogy a Stratocaster változzon vissza nagyjából eredeti állapotába, hogy eladható legyen. A Telecasteren komolyabb átalakítások voltak, de ezt lejjebb.

Így nézett ki a strato, amikor hozzám került. A nyaki hangszedő házilag lett lecserélve egy Lollar pickupra, aminek a rögzítése nem lett az igazi, csúnyán nagy csavarokkal erősítették fel.
a koptatólap belső oldala
A Lollar név nem tudom, mennyire ismerős az olvasók számára. Jason Lollar elsősorban az általa készített hangszedők révén vált ismertté, de a hangszerészet más területein, így gitárok készítésében is abszolút otthon van. Eddig még mindenkit csak elismerően hallottam nyilatkozni a hangszedőiről, bár én ennél a hangszernél találkoztam velük első alkalommal. A hangszedő kinézete egyébként nem védjegy, ilyen alakú pickupot láthatunk a Gibson híres első ES150-es modelljén, amit Charlie Christian névre kereszteltek.

A Stratoból kiszedett Lollart kellett átszerelnem a Telecasterbe, ehhez pedig annak a koptatóját is át kellett alakítanom. A Stratocasterhez ezzel párhuzamosan kaptam egy nyers koptatólemezt (amiben még nem voltak kivágva a hangszedőknek szánt helyek), ezt alakítottam ki úgy, hogy HSS pickupbeosztáshoz jó legyen.

A Tele és új lakója, amihez bővíteni kellett a nyaki hangszedőgödrön.

2015. május 23., szombat

Jolana Diamant fejtörés javítása pótlással

Ma újra az önjelölt és túlzott önbizalommal rendelkező kóklereket fogom éltetni. A sokféle elrontási módból, amit már eddig is bemutattam, talán a személyes "kedvencem", amikor látható, hogy az illető rengeteg munkát és időt ölt egy probléma megoldásába, mindezt azért, hogy a végeredmény egy tökéletesen használhatatlan hangszer legyen. Köszönjük meg nekik mindenkori fáradalmaikat. A gitár, ami áldozatul esett ebben az esetben egy Jolana Diamant, amit amúgy nagyon megszerettem, mert normális állapotban egy igen jó hangú és kényelmes hangszer.

Amikor hozzám került, a gazdája elmondta, hogy egy furcsa repedésre lett figyelmes a nyak és a fej találkozásánál, ami a pálca feszítésével csak egyre nagyobb lett. Márpedig sajnos a bundok és a fogólap olyan állapotban volt, hogy jócskán kellett volna még feszíteni a pálcán. Végül aztán amellett döntöttünk, hogy egy újrabundozás is szükséges lesz, de erről még később.

A pálcatakaró műanyaglemezt levéve a következő látvány tárult a szemem elé:

nem találtam szavakat

és a kívülről látható repedés

2015. május 1., péntek

Szerszám XIV. - Nyakprofil másoló

Tegyük fel, hogy gitárt szeretnénk készíttetni, és van egy hangszerünk, aminek olyan a nyaka, mintha pont a kezünkhöz találták volna ki. Hogy magyarázzuk el a hangszerkészítőnek elvárásainkat? Megadjuk a nyak vastagságát és szélességét különböző pontokon? Ez jó segítség, de mégsem szolgál információval arról, hogy milyen az íve a nyaknak. A most bemutatott szerszám a nyak profilját képes lemásolni, hogy aztán annak mintájára újabb darabokat készíthessünk. Létezik az eszköznek boltban kapható verziója is, jellemzően fémből, ami feltételezhetően könnyebben kezelhető, mint amit én csináltam, de ettől még az enyém is egy használható, és teljes mértékben otthon elkészíthető konstrukció

Hozzávalók:
  • valamilyen keményfa
  • faragasztó, szalagfűrész, csiszolópapír
Nem valami anyagigényes dologról van szó, viszont nem árt, ha minél pontosabbak vagyunk. Az elkészítését és a használatát képek segítségével könnyebb megérteni.

Először ugyanolyan vastag és széles pálcikákat vágtam jávorból. Hogy mennyire van szükség, azt a mintázandó nyak szélessége határozza meg. Egyébként ha valakinek nem lenne szalagfűrésze, ugyanez akár szögletes fogpiszkálókkal is megoldható.
két külső fadarabbal rögzítjük a pálcikákat. A külső fadarabokba bevágunk valamelyest, hogy a hasábok helyét meghatározzuk, de nem úgy hogy lötyögjenek. A külső két fadarabot a végein összeragasztjuk, úgy, hogy kis mértékben feszüljenek. A ragasztó elég erős, hogy egyben tartsa a szerkezetet, a feszességtől pedig nem fognak kihullani a pálcikák.